csütörtök, szeptember 28, 2023
Kezdőlap Blog

Adattolvajok támadják a Facebook oldalak üzemeltetőit!

0

Adattolvajok próbálkoznak

Frissen röppent fel a hír, mely szerint adattolvajok próbálják megkárosítani elsősorban azon felhasználókat, akik Facebook oldalakat üzemeltetnek. Az esetre a police.hu hívta fel a figyelmet és tette közzé, így különösen érdemes odafigyelni egyes gyanús tevékenységek észlelése kapcsán. A csalók elsődleges célja, hogy átvegyék az adott oldal feletti irányítást és ezzel is akadályozzák a további tulajdonosi hozzáférést.

Egy új módszer

Megszoktuk már, hogy adattolvajok, hackerek próbálják megszerezni hozzáféréseinket, adatainkat, azonban fel kell hívni a figyelmet, hogy jelen helyzetben egy új módszerről van szó. Az új csalási módszer lényege, hogy ismeretlenek arra kérik az adott Facebook oldal üzemeltetőjét, igazolja a felhasználói fiókját.

Fotó: Police.hu

Az adott kártékony bejegyzésben meg is jelölik a „kiszemelt” oldalt és egy álcázott hivatkozást osztanak meg mellette, melyre kattintva megkezdődik a tortúra. Amikor a külső hivatkozásra kattint az illető, úgy a Facebook hivatalos oldalról elnavigálva könnyedén lehetőség nyílik az adatszerzésre, egy profil irányítási lehetőségének megszerzésére.

Fontos kiemelni, hogy a csalók több áloldalt is hoztak/hoznak létre folyamatosan, melybe valamilyen módon beleszövik a facebook szót is, ezzel is sugallva, hogy egy hitelesített szolgáltatóról van szó.

Két beazonosított Facebook oldal ennek kapcsán például: „Facebook PageVerified” és a „Facebook Page Service” is.

Megelőzés

A közösségi médiaszolgáltató soha nem nyílt vagy privát bejegyzésben, üzenetekben keresi meg az oldalak üzemeltetőit, hanem közvetlenül veszi fel velük a kapcsolatot. Ilyen bejegyzések észlelésekor véletlenül se kattintsunk az ismeretlen linkre és ne adjunk meg semmilyen további információt!

Amennyiben bekövetkezett a probléma, véletlenül mégis kattintva lett ilyen linkre vagy találkoztunk az említett módszerrel, úgy érdemes egy jelszót frissíteni mindenképpen. A felhasználói fiókunk, oldalaink megőrzésének egyik legjobb módszere, hogy többfaktoros hitelesítést állítunk be a fiókhoz. Ilyenkor a bejelentkezéshez nem csak a jelszóra, hanem egy hitelesítési kód megosztására vagy például SMS-ben kapott kód bevitelére is szükség lesz.

Ezeket az opciókat könnyedén el tudjuk érni a Facebook menüre navigálva, azon belül pedig a Beállítások –> Biztonság és Bejelentkezés lehetőséget kiválasztva. Itt az is látható egyébként, hogy éppen milyen helyről és eszközökről vagyunk bejelentkezve.

Kipróbálható a Windows Edge böngészőjének rejtett játéka

Rejtett játék

A Microsoft elkészített egy szörfös játékot, melynek létezéséről korábban csak néhányan tudhattak, mostantól viszont bárki hozzáférhet. A játék kipróbálható tehát bárki számára, aki rendelkezik az új Edge névre hallgató böngészővel.

Történeti áttekintés

Több mint 20 év telt el, mely idő alatt a Microsoft böngészőjének változatai és egyáltalán maga a logoja is nyomonkövethető volt természetesen. Az új típusú Microsoft Edge böngésző hiába számít újdonságnak, a logoja mégis a régi Internet Explorerre hajazott. Ezen igyekeztek a cégnél változatni és alkotni egy attól teljesen eltérőt, egyedit és újat.

Az új Edge logo egy hullámot ábrázol, azonban,hogy miért pontosan azt, csupán csak a Microsoft Insider programjának résztvevői fedezhették fel. A végső megoldás tulajdonképpen egy meglepetéshez vezetett, mely egy Edge böngészőben játszható szörfös játék lett. Ez a játék elérhetővé vált mindenki számára, csupán az Edge böngészőre van szükség hozzá.

Játék indítása

Nyissuk meg a Microsoft Edge böngészőt, majd a fenti címsorba írjuk be a következőt: edge://surf/ és már el is indul a program. A játék egyébként egy 1991-es SkiFree nevű, síelős játékra hasonlít, amelyet akkoriban csempésztek bele szintén az akkori böngészőbe.

A játékban egy szörföst kell irányítanunk, melynek a karakterét is mi választhatjuk meg. Több játékmód is kipróbálható, miközben menekülünk az ellenség elől.

Célszerű frissíteni az Edge böngészőt, mivel a játék is és több újdonság is a 83-as verziótól kezdve érhető el biztosan. Frissíteni ide kattintva lehet könnyedén.

Közel 8TB tárolókapacitású SSD-kkel állt elő a Kingston!

0

SSD tárolók – Kingston

Újgenerációs SSD meghajtókat készített a nagymultú Kingston multinacionális cég, melyeket adatközpontok részére szánnak elsősorban.

Az SSD-k nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen rengeteg olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyekkel maguk mögé utasítják a különböző merevlemezeket is természetesen. A gyors írási és olvasási sebesség mellett a hőtermelés, fizikai strapabírás és kompaktság is az SSD javára dönti el a küzdelmet. Az SSD-kről egy átfogóbb leírást itt is van lehetőség elolvasni többek között.

Adatközpontok számára

A Kingston kifejezetten erre a területre fókuszálva készített el néhány típusú SSD meghajtót. Három típust jelentettek be, melyek öt különböző kapacitással lesznek elérhetőek. Mindegyik modell más feladatkörre lett tervezve alapjáraton, melyek a következőek:

  • DC500R: Webkiszolgálók részére / valós idejű analitikához
  • DC450R: Nagyobb volumenű olvasás kapacitási igényekhez
  • DC1000M: Nagyvállalati igényekhez elsősorban, végponttól-végpontig funkciók.

Tárolókapacitások:

  • 480 GB
  • 960 GB
  • 1,92 TB
  • 3,84 TB
  • 7,68 TB

Az olvasási és írási sebességet nagyban befolyásolja a kapacitás nagysága, mivel például a 480Gb-os tároló esetében az olvasási és írási sebesség: 560/510 MB/s. A közel 8TB nagyságú, azaz a 7,68 TB-os pedig 560 MB/s olvasási és 504 MB/s értékekkel rendelkezik.

Az SSD tárolók pontos árairól nincs nyilvános adat, de egészen biztosan zsebbe kell nyúlni annak, aki ezek közül szeretne vásárolni a jövőben.

Excel vírussal támadják a felhasználókat, főleg e-mailen keresztül!

0

Nemrégiben adott ki egy figyelmeztetést a Microsoft, mely egy új vírus terjedésére hívja fel a figyelmet! A vállalat szerint egy széleskörű adathalász-kampány vette kezdetét, amelyben a felhasználók számítógépei felett szeretnék megszerezni idegen személyek az irányítást. Aggodalomra ad okot ,hogy ezúttal e-mailben próbálkoznak a kiberbűnözők, ráadásul egy egyszerű excel csatolmánnyal, excel vírus alapján indul ez az egész.

Excel csatolmány

Az utóbbi időben érezhetően megnőtt a távoli munkavégzésre, home office-ra való lehetőség, így nem csoda ,hogy a hackerek új eszközt vetnek be ismét. Feltételezések és statiszikák bizonyítják, hogy a gépen tárolt adatok, illetve maga a rendszer is kevésbé védett otthoni környezetben mint egy irodában például. Az ellenőrzöttebb hálózat, illetve a vírusírtók hiánya egyértelműen a hackereket segítik, főleg ,hogy a régebben telepített vírusírtók egy része is gondozást igényelne olykor.

Ezúttal a kiberbűnözők egy e-mailen gyorsan terjedő, Excel csatolmánnyal vagy csatolmányköteggel próbálkoznak behatolni a rendszerbe. A hamis dokumentumokat a járvány elleni küzdelemben is ismert Johns Hopkins University nevében próbálják terjeszteni.

Excel vírus

A támadás alapja:

Amennyiben a felhasználó megnyitja a beérkező ártalmas állományt, úgy a háttérben megkezdődik egy távoli hozzáférést segítő program telepítése. A hozzáférés megszerzését követően az adathalászok gyakorlatilag minden fájlra, dokumentumra és akár mappára is rálátnak, így a féltettebb információk megszerzése sem okoz különösebb gondot.

Védekezés:

A legfontosabb az éberség és a gyanakvó hozzáállás, főleg az ismeretlen eredetű e-mailekkel, levelekkel, esetelegesen chat üzenetekkel kapcsolatban. Elég egyszer melléfogni és utána nem kevés időt veszítünk a gépünk „kitakarításával”, a rosszindulató programok eltüntetésére irányuló kísérletezéssel.

A Pc Szektor néhány tanácsa a felhasználók számára:

  • Mindig ellenőrizzük, hogy a beérkező üzenet kitől származik, azaz milyen e-mail címről érkezett hozzánk.
  • Csatolmányok esetén legyünk körültekintőek, nézzük meg a fájl nevét, kiterjesztését, illetve a méretét. (Sokszor a méret is árulkodó önmagában, hiszen egy néhány kilobyteos excel táblázat helyett egy több megás (MB) már gyanús kell legyen.
  • Gondolkodjunk logikusan, van-e bármilyen oka annak, amiért az adott e-mailt kaptuk. (Vártuk alapból, felíratkoztunk valahova és onnan ismerős, vagy soha nem hallottunk az egészről)
  • Mindig legyen telepítve egy naprakész vírusirtó az eszközünkre.
  • Legyünk gyanakvóak, ha rizikósnak ítéljük az adott dolgot (beérkező levelet, csatolmányt), inkább hagyjuk figyelmen kívűl vagy szimplán csak töröljük.

LINK:
További adatvédelemmel kapcsolatos cikkek

Új messenger funkció a felhasználók védelmére!

0

Facebook Messenger

Gyakran esik szó a különböző adatvédelmi lehetőségekről, illetve rengeteg írás olvasható nap mint nap a kibertámadásokról, sebezhetőségekről is. Most azonban nézzük meg kifejezetten a csalókat, akiknek elsődleges célja a naív felhasználók megtalálása és szimpla átverése, illetve megkárosítása. Az új messenger funkció kifejezetten ellenük jött létre, így próbálva meg figyelmeztetni azokat, akik átverés áldozatai lennének esetlegesen. Nézzük meg miről is van szó, mi ez az újítás most.

Új messenger funkció

A funkció lényege röviden a figyelmeztetésre összpontosít, ezzel is segítve mindenkit, hogy ne dőljön be bárkinek és bármilyen írásnak. Az alkalmazást megnyitva egy figyelmeztető üzenet jelzi majd, hogy egy olyan „rizikós” ember vagy bot próbálja felvenni velünk a kapcsolatot, aki jó eséllyel átveréssel próbálkozik. Tehát amennyiben egy ártalmas üzenetet, gyanús linket vagy veszélyforrást tartalmazó beszélgetést kezdeményeznek velünk, úgy hamarabb el tudjuk dönteni ,hogy mit is kezdjünk az illetővel. A Facebook tájékoztatása alapján a gépi tanulást vetik be a szélhálmosok ellen, amely képes lesz idővel megfelelően felismerni a gyanúsnak számító tevékenységeket. Ilyenek a
következők például:

  • Egy fiókról nagyobb számú aktivitás mutatkozik meg hirtelen
  • Átverős szöveget tartalmazó üzenet (Pl:. pénzt kéregetős)
  • Magát egy elfeledett ismerősnek kiadó személy

Lehetőségek

Amennyiben belebotlunk egy feltételezett csalóba, úgy több opcionális lehetőségünk is van. Téves riasztás esetén figyelmen kívűl hagyjuk szimplán az értesítést, nincs vele további teendő. Amennyiben az algoritmus találata pontos, úgy az illetőt lehetőség lesz jelenteni közvetlen a Facebook számára, illetve egyszerűen csak le is tilthatjuk az adott profilt.

Az androidos felhasználók egy része már megkapta az új funckiót, de várni kell még legfeljebb néhány hónapot, mire mindenhova eljuthat. Az iPhone és iPadekre például néhány héten belül érkezik meg ez az újabb fejlesztés.

LINK:

További Facebookkal kapcsolatos hírek, údjonságok

Ingyenesen tölthető le a népszerű GTA V sikerjáték!

0

Tovább osztogat az Epic Games!

Az Epic Games Store az utóbbi időben igen nagy népszerűségnek örvend, hiszen nincs olyan hónap lassan ,hogy ne számolnánk be valamilyen akciójukról. Gyakran begyűjthető általuk több játék is, ráadásul arról is gondoskodnak, hogy olykor klasszikus, nagynevű játékhoz is hozzájuthassunk, mindezt teljesen ingyen. Napokkal ezelőtt már megszellőztette az E.G.S ,hogy hamarosan egy komolyabb címet is bezsebelhetnek a felhasználók, nemrégiben pedig lehullt a lepel. Ingyenesen vihető az egyik legnagyobb sikerjáték, a GTA V!

Grand Theft Auto V

A játék teljesen ingyenesen beszerezhető és megtartható örökre, csupán csak egy regisztráció szükséges hozzá. Ezt követően hozzáadhatjuk az online fiókunkhoz és kezdődhet is a letöltés könnyedén. Az akció egészen május 21 délutánig tart, így addig bármikor megejthető a művelet, melyet akár ide kattintva is megtehetsz. A GTA V ára egyébként a mai napig is több ezer forint (kiadástól függően), melyet játékosok tízezrei játsszanak nap mint nap. A játék futtatásához szükséges a kiadó kliensére is, de ezt szintén könnyedén letudhatjuk egy egyszerű regisztrációval majd.

Rendszerigény

A játék a jól megszokott módon játszható, óriási térképen és szép környezetben, mindezt több különböző karaktert irányítva is akár.
Minimális rendszerkövetelmények a játék futtatásához:

  • OS: Windows 10 64 Bit, Windows 8.1 64 Bit, Windows 8 64 Bit, Windows 7 64 Bit Service Pack 1, Windows Vista 64 Bit Service Pack 2
  • CPU: Intel Core 2 Quad CPU Q6600 @ 2.40GHz (4 CPUs) / AMD Phenom 9850 Quad-Core Processor (4 CPUs) @ 2.5GHz
  • RAM: 4 GB
  • VGA: NVIDIA 9800 GT 1GB / AMD HD 4870 1GB (DX 10, 10.1, 11)
  • Tárhely: 90 GB

 

Amennyiben szeretnél további ingyenesen letölthető tartalmakról olvani, úgy ezen a linken keresztül van rá lehetőség. Érdemes követni a PC Szektor frissen megalakult Facebook oldalát is, hiszen ott is közzétételre kerülnek a friss hírek.

Link:
Grand Theft Auto V letöltése

 

Letölthető és frissíthető a Mozilla Firefox 76. verzió!

0

Mozilla Firefox 76

Nemrégiben vált elérhetővé a Firefox új, 76-os verziója, amely több újítást is hozott magával, főképp a biztonság tekintetében. Az új verzió igyekszik az eddigitől is komolyabb védelmet biztosítani a jelszavaink kapcsán, akár többszemélyes helyi használat esetén is. Ráadásul mást is tartalmaz az új verzió, amely immár a Zoom-ot érinti.

Lockwise

Elérhető hivatalosan is a Mozilla Firefox 76, melyet innen is le lehet tölteni vagy frissíteni könnyedén. Az új verzió a jelszavainakhoz nyújt komolyabb védelmet, ugyanis a beépített Lockwise jelszókezelő egy piros négyzetben ad figyelmeztetést a következő esetekben:

  • Amennyiben egy általa is böngészett honlapot feltörtek és jelszavak szivárogtak ki
  • Amikor egy feltört honlapon használt jelszóról kiderül, hogy más helyen is használatban van ugyanaz, a felhasználó által.

További extra, hogy a Lockwise által azok sem nyernek bepillantást a jelszavainkba, akik ugyanazt a gépet használják akár napi szinten is, mint mi. A megjelenítés előtt a felhasználói fiókhoz tartozó jelszót kell megadnunk, majd ezt követően mindössze öt percig láthatjuk vagy menthetjük ki onnan. (Az idő letelte után a folyamat újra megismételhető természetesen)

Beépített Zoom

A fentebb említett újdonság pedig a Zoom-ot érinti, amelyet innentől kezdve telepítenünk sem kell, ha Firefoxot használunk. Használhatóvá vált közvetlenül a böngészőből is, így telepítésre semmi szükség a jövőben, ráadásul a Zoom audio eszköze is támogatottá vált időközben. Ehhez természetesen mindenképpen frissíteni kell az új verzióra, anélkül nem érhető el.

 

LINK:
Mozilla Firefox 76.

Etikus hackerek ajánlottak fel 1,6 milliót a WHO-nak.

0

Etikus hackerek

Több mint ötven ember tette próbára magát, 13 különböző országból, hogy az etikus hackelés keretein belül érjenek el minél jobb eredményeket. A sikeres feltárásokat követően a jutalomban részesültek közül, többen is adakozásba kezdtek, melynek értéke végül 5000 dollár körül jött ki. A hackerek a különböző digitális eszközökben kutatták a sebezhetőségeket, végeredményben pedig 286-ot sikerült feltárniuk. Ezek körülbelül 80%-a volt magas kockázatúnak mondható vagy kritikus szintű.
Kommunikáció tekintetében egymással a Google Hangouts, a Slack és a Zoom szolgáltatásokat használták fel ,de így érték el a Verizon Media biztonsági csapatát is például.

Kibertér

Megszokhattuk, hogy a legtöbb átlagos hír ilyen témakörben a kiberbűnözőkről és a károkozásaikról szól, melyekről itt is születik írás igen gyakran. Most azonban a HackerOne platform és a Verizon Media közreműködésével megvalósulhatott egy virtuálisan is elérhető kéthetes hack esemény. A jelenlegi járványidőszak végett (Covid-19) kényszerültek ezt a lehetőséget számításba venni és végső soron alkalmazni.Etikus hackerek

A verseny állását, tehát a ranglistát a szervezők folyamatosan tudták közvetíteni a Twitterrel és a Discord segítségével. Az etikus hackerek saját munkaállomásaikon, környezetükben dolgozhattak, így valószínűsíthető, hogy a hibakeresés is egy bizonyos mértékig könnyebb volt.

Díjazások:

Összességében 673 ezer dollárt osztottak szét, melyből körülbelül 5000 dollárnyi összeget a WHO – (Egészségügyi Világszervezet) Covid 19 szolidaritási alapba ajánlottak fel a hackerek.

 

LINKEK:
Adatvédelem – Kiberbűnözés
HackForGood

Visszaszorulhat a csaló, hamis álhirdetések száma a jövőben!

0

Álhirdetések?

Nagy változtatást jelentett be a Google, melynek első fázisai várhatóan a nyár folyamán kezdődnek meg. A keresőóriás a jövőben megkövetelné, hogy a nála reklámozni kívánó személyek azonosítsák magukat, még a hirdetés közzététele előtt.

Tapasztalható, hogy a nap mint nap megjelenített hirdetések között olykor felbukkannak álhirdetések, csaló célzattal létrehozott vagy szimplán rosszindulatúak is. A Google ezeknek szeretne véget vetni, vagy legalább is visszább szorítani a megjelenítésüket, így célul
tűzte ki ,hogy a nyár folyamán már kezdődik is a végrehajtás erre vonatkozóan. Elsőként Amerikában jelenik meg az újítás, ezt követően pedig világszinten is kiterjeszteni kívánják, így csak idők kérdése lesz míg Magyarországra is elér a fejlesztés.

Azonosítás

A tervezet szerint a megjelenítőknek a jövőben egy azonosításra egyértelműen alkalmas okmány másolatát kell majd a Google rendelkezésére bocsájtaniuk. Ez természetesen a cégektől kezdve a magánszemélyekig vonatkozna mindenkire, ezzel is növelve a hatékonyságot. További információ, hogy a jövőben megjelenített hirdetéseknél megtekinthetővé válna a hirdető cég vagy személy neve, illetve a megjelenítési országa is.

A felhasználók új funkciót is kapnak majd, ugyanis a nem szimpatikus hirdetések tilthatóvá válnak akár véglegesen is. A Google reményei szerint ezekkel a lépésekkel visszaszoríthatóvá válik a fent említett problémakör, illetve így a hatóságok vagy magánszemélyek is képesek lehetnek jogi lépéseket foganatosítani a csaló megjelenítőkkel szemben.

 

LINKEK:

Fő forrás: Google
További Google témakört érintő cikkek

Ismételten ingyen játék az Epic Games által! + Továbbiak hamarosan!

0

Ismét osztogat az Epic Games Store

Az elmúlt hónapokban több helyről is szerezhettünk meg nevesebb játékokat, ráadásul teljesen ingyen. Osztogatott már a Steam is néhány jobbak közé sorolható címet, de akár a GOG-tól is behúzhattunk egyszerre 27 játékot. Most az Epic Games Store kedveskedik újra a játékosoknak, így fel is sorolunk 3 db ingyen játék lehetőséget.

Az első helyre egy körökre osztott stratégiai játék került, amelyet 2020.04.30 délutánig tölthetünk le és lehet a miénk örökre. A For The King megszerezhető közvetlenül ezen a linken.

További kettő cím

Jövőhéttől ismét lesz kettő ingyenesen használható játék, melyeket érdemes lehet követnünk, ha szeretjük a régi típusú gorrorjátékokat, illetve a kisebb unaloműzőket. Beszerezhetőek hamarosan:

  • Amnesia: The Dark Descent
  • Crashlands


Az ingyen játék / játékokhoz semmi másra nincs szükség, csupán egy gyors regisztrációra az Epig Games honlapján. Ezt követően már hozzá is tudjuk adni a fiókunkhoz a játékokat, melyek véglegesen a sajátjaink maradnak.

LINKEK:

For The King letöltése
Amnesia The Dark Descent letöltése
Crashlands letöltése
További ingyenes játékokat bemutató cikkek

Borítókép: ironoakgames.com

Csalók próbálják megszerezni adatainkat, mindezt a NAV nevében!

0

Ismét támadnak a csalók

Az utóbbi időben ismét megszaporodtak nemcsak világszerte, de idehaza is a különböző csaló, adattolvaj támadások. A 2020-ban zajló járványtól kezdve, (Covid-19) a különböző adathalász applikációkon át egészen az e-mailen történő támadásokig bevetnek mindent a kiberbűnözők. Még el sem értük a májust és már számtalan esetről van tudomás ismét, amikor pénzt próbálnak ilyen-olyan módon kicsalni a gyanútlan felhasználóktól. Most éppen ál NAV -os e-mailekkel próbálkoznak..

Néhány legutóbbi támadási kísérlet:

  • Hamis E.ON e-mail terjedése, mely pénzbefizetésre szólít fel
  • Nem valós nyereményjátékon való győzelem, melynek átvételéhez a bankkártya adataink kellenek
  • Hamis, elsősorban külföldi számokról érkező SMS, amely egy gyanús link kattintására próbál rávenni.

A „NAV” nevében

Az újabb online módszer már tavalyról is ismerős lehet, ugyanis ismét a NAV nevében ígérnek adóvisszatérítési összegeket a csalók. Céljuk, hogy az általuk küldött (gov.hu)-nak tűnő linkre kattintva a felhasználó kitöltse a megfelelő adatokat, majd azokat közvetlen megszerezve felhasználhassák a megkárosítás céljából.

Többféle formátumban is találkozhatunk az üzenettel, melyek jellemzően az e-mail fiókunkba kapjuk közvetlen. A hamis levél egyértelműen kiderülhet, amennyiben vetünk rá egy alaposabb pillantást.

Néhány legszembetűnőbb dolog, melyek gyanúsak lehetnek:

  • A NAV logo nem kellően éles, inkább pixeles és „megnyújtott”
  • A megszólítás köszönés részben egy tegező „Helló / Hello” kifejezés található meg
  • Vegyes ékezetes és ékezet nélküli szavak keveredése
  • Nem kellően megfelelőek a megfogalmazott mondatok.

A hamis Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevében történő e-mailben a 2019-es év utáni adóvisszatérítésre hivatkozva próbálják a felhasználók adatait megszerezni. A levélben hivatkozási számot is megadnak, illetve a visszatérítendő összegen túl egy „valósnak tűnő” linket, amelyre semmiképp se kattintsunk rá.

Amennyiben ilyen jellegű, ismerletlen e-maillel találjuk szemben magunkat, mindig gyanakodjunk, hiszen a csalók újabb és újabb módszereket eszelnek ki nap mint nap. Mindenképpen ellenőrizzük ,hogy ki a küldő fél, illetve ne ösztönösen kattintsunk egy hivatkozásra, hanem vessünk egy pillantást a szövegezésre is.

A nem megfelelő magyarsággal küldött „hivatalos” üzenetek, amelyek ráadásul hemzsegnek a tartalmi hibák mellett az ékezetes és ékezetnélküli szavaktól, élből gyanúsak kell legyenek.

 

Hamarosan megkezdődik az álhírek száműzése a Facebookon!

0

Viszlát álhírek?!

Heteken belül elérhető válik egy új fejlesztés, amellyel a Facebook igyekezne jobban visszaszorítani a nem valós tartalmú, sokszor csupán clickbait alapú oldalakat. A cél, hogy a népszerű közösségi portálon gátat tudjanak szabni ezen álhírek terjedésének, de legalább is a felhasználókat figyelmeztetni tudják, amennyiben ilyen tartalommal készülnek interakcióba lépni.

A közösségi oldalak remek alapot adnak a különböző tévhitek, álhírek illetve hamis információtartalmú cikkek, anyagok elterjesztésére. Nap mint nap rengeteg felhasználó akad, akik nem is tudják, hogy a hírforrás ahonnan tájékozódtak, nem valós hátterűek sokszor.

Új tartalomszűrés

Egy új funkció bevezetésével próbálkozik a jövőben a Facebook tehát, amely a különböző koronavírusos álhírek terjedésénekÁlhírek
igyekszik gátat szabni. A számtalan totális álhír mellett, már a hamis információtartalmú bejegyzések is kiszűrhetővé válnának, erről pedig a felhasználót is könnyedén tájékoztatnák.
Szinte lehetetlen feladat még a legelején elcsípni minden egyes kártékony tartalmat, de a törekvés természetesen megvan rá. A facebook úgy menne elébe a dolgoknak ,hogy azonnal jelezni fogja a felhasználónak az oldal nem megbízhatóságát, amennyiben egy ilyen cikk kapcsán:

  • Megosztás
  • Lájk
  • vagy hozzászólás történt általunk.

Egy algoritmus tehát automatikusan figyelmeztetni fogja a felhasználót a hirfolyamon, amennyiben a fenti interakciók megtörténnének. Ezen túlmenően egy mellékelt link is rendelkezésre fog állni, amelyre kattintva az Egészségügyi Világszervezet hivatkozásaira tudunk eljutni. Így könnyedén elolvashatjuk az esetleges témát érintő valós tényeket, illetve a cáfolatokat is.

 

LINK:
További Facebookkal kapcsolatos bejegyzések

Májusban érkezhet az új Windows 10 frissítés!

May 2020 Update

Várhatóan 2020. Májusában kerül sor a Windows 10 komolyabb frissítésére, legalább is a Microsoft által nem hivatalosan elnevezett May 2020, igencsak erre utal.  Ez lesz a 6. frissítési óriáscsomag amelyet közzétesz az óriásvállalat. A kiadást egyáltalán nem sietik el, amelynek talán a felhasználók örülhetnek leginkább, hiszen van idő a feltárt hibákat korrektül orvosolni. A tavaszi frissítésnek szánt kiadás pontos dátuma egyelőre nincs meg, de egy jól behatárolható idősáv azért rendelkezésünkre áll.

Ráncfelvarrás

Várhatóan a frissítéscsomag nem fog tartalmazni sok látható újítást vagy különösebb újdonságot, így elsődlegesen inkább az eddigi hibák javítása és apróbb módosítások miatt lesz érdemes telepítenünk. A korábban bejelentett start menü átalakítására vonatkozó kísérlet közzététele sem most kezdődik el előreláthatólag. Így az ilyen jellegű dolgokra még várnunk kell egy darabig biztosan, de talán jobb is ha nincsenek elkapkodva a dolgok, amelyekre láthattunk már példákat korábban.

Az utoljára kiadott frissítéscsomag is hasonló volt egyébként, hiszen a 2019. Novemberi update is inkább egy összegző frissítésekkel azonos patch lett csupán. Újdonságokról nem igazán beszélhettünk ott sem, esetleg az azóta bekövetkezett új ikonkészlet és némi toldozgatás írható fel a Redmondi óriásnak.

Előnyök

Előnye is van természetesen annak ,hogy nem húznak elő új dolgokat hirtelen, hiszen így van rá esély, hogy az eddig feltárt hibákat normális minőségben javítják ki. Számtalan fejfájást okozhatott sokaknak korábban a Windows 10, hiszen volt rá példa amikor a hibákat kijavító hibajavítás is problémáktól hemzsegett. Ezeken felül az üres képernyő megjelenése indítás után és korábbi kisebb, (pl:.Wifi elérhetetlenné válása az eszközön) gondok is bosszanthattak több embert.

Amint megérkezik az új szoftververzió, természetesen azonnal beszámolunk róla.

 

LINK:
Fő forrás: Windowslatest nyomán

Adattolvaj trójai program jelent meg! Tippek a banki trójai elkerüléséhez.

0

A kiberbűnözők számára nincsen olyan helyzet, amikor ne jelennének meg és használnák ki az esetleges „felfordulást”. Így van ez most a koronavírus (Covid-19) járvány idején is, amikor különböző bűnözői csoportok igyekeznek célponttá tenni a felhasználók jelentős részét. Megmutatjuk, hogy milyen új módszerrel próbálkoznak leginkább, illetve ,hogy milyen lehetőségeink vannak a támadások, adattolvaj programok kivédése érdekében.

Adattolvaj programok

Az egyik, talán jelenleg is legaktívabb adattolvaj program a Ginp, melyet a Kaspersky kutatói hoztak nyilvánosságra korábban. A feladata elsősorban, hogy a különböző bankok bejövő sms-eit ellopja, illetve ,hogy bizonyos applikációk megnyitásakot egy mindent eltakaró ablakot jelenítsen meg. A célja tehát nem más, mint a bankkártyaadatok megszerzése, a felhasználók megkárosítása.

Számtalan kisebb trójai munkálkodik azon nap mint nap, hogy eszközeinkre települve privát adatokat, jelszavakat szerezzen meg. A legtöbb program elsősorban a bejelentkezési adatainkat szeretné magáénak tudni, hiszen így sok más adathoz is hozzáférhet. Ettől függetlenül a végső cél általában ugyanaz, mégpedig a számla/bankkártya adatok kiolvasása profi módon.

Ginp banki trójai

A járványügyi helyzetben különösen aktív a trójai, ugyanis egy speciális utasításon keresztül képes megnyitni egy Koronavírus KeresőnekAdattolvaj
nevezett weblapot. A felhasználó közelében tartózkodó fertőzöttek számát jeleníti meg hamisan, pénzért cserébe. Ígéret szerint helylokációs pontossággal mutatja meg ,hogy merre tartózkodnak ezek az emberek, ráadásul minimális összegekért. Mindenkinek fontos a biztonsága és érthető módon érdekelheti ,hogy mely helyek azok, amiket érdemes elkerülni elsősorban.

Ezt csak tetézi ,hogy az üzenetet igyekeztek nagyon meggyőzően kialakítani, hiszen alacsony összegért vehető igénybe ez a hamis szolgáltatás. Innentől kezdve a fizetéshez szükséges bankkártyaadatok beütése után kezdődik a probléma, hiszen akár a teljes számlaegyenlegünk kinullázódhat percek alatt. A Kaspersky szakemberei korábban is figyelmeztettek a trójai sokoldalúságára, ugyanis az adataink megszerzése után nem is biztos,hogy kivonja azonnal az összeget. Mivel a bűnözők birtokába kerültek az adataink, ezeket akár apránként is levonogathatják hosszútávon vagy már a fentebb említett módon, azonnal az egészet.

Az elkerülés érdekében

Néhány tanács, amelyeket betartva elkerülhetőbb a támadás lehetősége (Kaspersky):

  • Csak a hivatalos áruházakból (Pl:.Google Play) töltsünk le applikációkat és lehetőleg a beállításoknál zárjuk ki, hogy az alkalmazások más forrásból származhassanak.
  • Legyünk gyanakvóak. Amennyiben valami gyanúsnak tűnik, ne kattintsunk rá! Ami még fontosabb, ne adjunk ki semmilyen privát /bejelentkezési adatot vagy bankkártya információt.
  • Csak a különböző antivírus alkalmazásoknak adjunk hozzáférési engedélyeket.
  • Használjunk megbízható védelmet. Ilyen például a Kaspersky Internet Security for Android ,amely tapasztalt és hatékony a Ginp banki trójai felismerésében. Természetesen ezen kívűl még számtalan jó lehetőség számításba jöhet.

Néhány extra tipp a PC Szektor szerkesztőjétől:

  • Amennyiben egy addig ismert felület szokatlanná válik, gyanús a kinézete, mindenképp ellenőrizzük le. (HTTPS, másik eszköz bevonása)
  • Gondolkodjunk és következtessünk. A túl jó lehetőség, amely „kihagyhatatlannak” tűnik, netán egy számláló sürget minket, élből felejtős, nyugodtan hagyjuk ott.
  • Csak megbízható, a kereső által is könnyen leinformálható helyeknek adjuk meg adatainkat. Elsősorban gondolva itt a bankkártya adatokra. Amennyiben egy weblapról vagy applikációról semmilyen érdemleges információt nem találunk, gyanús kell legyen.
  • A hirtelen felugró ablakokat zárjuk be, illetve gyakran futtassunk vizsgálatot az eszközeinken. Számtalan ingyenes lehetőségünk van, amelyek adhatnak egy megfelelő védelmi alapot.

 

LINK:
Korábbi Kaspersky elemzés