
Közösségi mobilitási jelentés
A google világszerte igyekszik kivenni a részét a koronavírus (COVID-19) elleni küzdelemben, melyhez most elemzéseket is tettek közzé nemrégiben. Közösségi mobilitási jelentés néven elérhető mindenki számára szabadon. Ezek az adatok abból a szempontból lehetnek hasznosak, hogy az egyes helyeken meghozott korlátozások mennyire bizonyulnak hatásosnak.(kijárási korlátozások)
Az elemzésben összesen 131 ország adatait tették közzé, melyeket szabadon bárki megtekinthet és letölthet pdf formátumban is. A 13 oldalas kimutatásban Magyarországról is szerepel benne információ természetesen, angol nyelven.
Helylokáció alapján
A cég a helymeghatározási információk segítségével és a jellemző tartózkodási hellyel jut releváns információkhoz, melyeket anonimizált formában összesítenek és tesznek közzé. Emellett nagy segítség még persze a helyelőzmények is, amely a legtöbb felhasználónak alapból ki van kapcsolva, de ezt bármikor átállíthatjuk. A közzétett adatok nemcsak országonkénti, hanem azokon belül is külön megyei bontásokat tartalmaz.
A vizsgált időszak február 16. és március 29. között történt, melyből kiderül ,hogy néhol komoly csökkenés mutatható ki a különböző helyek látogatottsága iránt. Vizsgált helyek például a következők:
- Kiskereskedelemi egységek
- Élelmiszerboltok és gyógyszertárak
- Ligetek, parkok
- Munkahely
- Főbb utazási pontok, állomások
- (állandó) Tartózkodási környezet
Összesített
Összesítve a következő adatokat kaptuk meg végső soron: (Változott mérték)
- A bevásárlóközpontok, éttermek, kávézók, mozik, színházak, könyvtárak esetén: -66%
- Az élelmiszerboltok, zöldségesek, gyógyszertárak és drogériák esetében: -43%
- Különböző parkok, kutyafuttatók, nyilvános strandoknál: -7%
- Állomások, főbb megállóhelyek, csomópontoknál: -53%
- Munkahelyeket érintően hozzávetőleg: -32%
- A lakhelyek körében történő tartózkodók esetén +10% az eredmény.
A Google külön jelzi ,hogy szigorú adatvédelmi protokollok és az emberek magánéletének tiszteletbentartása mellett teszi közzé az anonim adatokat. Nem teszik közzé semmilyen módon a személyes azonosíthatóságra vonatkozó információkat, így az adott személy mozgását vagy kapcsolattartóit sem. Továbbá:
„A jelentésekben szereplő betekintést aggregált, névtelen adatokkal hozzák létre azoktól a felhasználóktól, akik bekapcsolták a Helyelőzmények beállítást, amely alapértelmezés szerint ki van kapcsolva.”
A jelentéseket korlátozott ideig hozták létre csupán, azaz addig maradnak elérhetőek, amíg azok hasznosak a közegészségügyi tisztviselők számára.
LINKEK:
Letölthető jelentés (PDF)
Helyelőzmények kezelése