May 2020 Update
Várhatóan 2020. Májusában kerül sor a Windows 10 komolyabb frissítésére, legalább is a Microsoft által nem hivatalosan elnevezett May 2020, igencsak erre utal. Ez lesz a 6. frissítési óriáscsomag amelyet közzétesz az óriásvállalat. A kiadást egyáltalán nem sietik el, amelynek talán a felhasználók örülhetnek leginkább, hiszen van idő a feltárt hibákat korrektül orvosolni. A tavaszi frissítésnek szánt kiadás pontos dátuma egyelőre nincs meg, de egy jól behatárolható idősáv azért rendelkezésünkre áll.
Ráncfelvarrás
Várhatóan a frissítéscsomag nem fog tartalmazni sok látható újítást vagy különösebb újdonságot, így elsődlegesen inkább az eddigi hibák javítása és apróbb módosítások miatt lesz érdemes telepítenünk. A korábban bejelentett start menü átalakítására vonatkozó kísérlet közzététele sem most kezdődik el előreláthatólag. Így az ilyen jellegű dolgokra még várnunk kell egy darabig biztosan, de talán jobb is ha nincsenek elkapkodva a dolgok, amelyekre láthattunk már példákat korábban.
Az utoljára kiadott frissítéscsomag is hasonló volt egyébként, hiszen a 2019. Novemberi update is inkább egy összegző frissítésekkel azonos patch lett csupán. Újdonságokról nem igazán beszélhettünk ott sem, esetleg az azóta bekövetkezett új ikonkészlet és némi toldozgatás írható fel a Redmondi óriásnak.
Előnyök
Előnye is van természetesen annak ,hogy nem húznak elő új dolgokat hirtelen, hiszen így van rá esély, hogy az eddig feltárt hibákat normális minőségben javítják ki. Számtalan fejfájást okozhatott sokaknak korábban a Windows 10, hiszen volt rá példa amikor a hibákat kijavító hibajavítás is problémáktól hemzsegett. Ezeken felül az üres képernyő megjelenése indítás után és korábbi kisebb, (pl:.Wifi elérhetetlenné válása az eszközön) gondok is bosszanthattak több embert.
Amint megérkezik az új szoftververzió, természetesen azonnal beszámolunk róla.
LINK:
Fő forrás: Windowslatest nyomán