Adatlopások, visszaélések és kibertámadás a virtuális közegben! Az utóbbi években egyre inkább teret nyertek ezen kifejezések, melyekről egyre inkább lehet olvasni,hallani. Mára már ritka az olyan egymást követő néhány hónap,hogy egy-egy nagyobb vállalat/cég ne kerüljön célpontba ilyen szempontból. Vizsgáljuk meg kicsit közelebbről az elmúlt évek legnagyobb kibertámadásait.
TOP 5 összeállítás, 2013- 2017!
Kezdjük a felsorolást a kibertámadás terén, egy 2015-ben történt esettel, amely körülbelül 191 millió embert érint. Az eset az Egyesült Államokban történt, ahol egy adatbázisban eltárolásra került az előbb említett embertömeg szinte minden adata, mely egy rosszul konfigurált beállítás végett kikerült a nyilvánosság elé, egyenesen a világhálóra. Szavazati joggal teljes összefüggésben levő emberekről beszélünk, ahol a politikai irányultság, lakcím,telefonszám,egyedi azonosító és pár apróbb információ azok, amelyek a nyílttá vált adatbázisban végezték végül. Nem túl bizalomgerjesztő,hogy ezen információk gyakorlatilag bármilyen kicsit is hozzáértőbb személy számára nyilvánossá váltak, bár igaz, hogy hozzávetőleg egy egész napig tartott letölteni a teljes adathalmazt. A kikerült adatbázist,melyet egy biztonsági szakember szúrt ki (nevezetesen:Chris Vickery), végül senki nem vállalta magára, még a legnagyobbnak vélt cégek közül sem. Jelen pillanatban ezen eseményt tehetjük a ranglistánk 5. helyére.
KIBERTÁMADÁS ?
A következő esetben a Friend Finder Network által működtetett oldalak jártak pórul, hiszen az előző Amerikai botrány után nem sokkal rá, körülbelül 412 millió felhasználói adatot szereztek meg idegenek. Ennyi regisztrált tagnak,felhasználónak szerezték meg többek között az e-mail címét, jelszavát, IP címét és bejelentkezési adatait. Mint kiderült, ezen adatoknak nem kellett sok, ugyanis hamar elérhetővé váltak az internet sötétebb bugyraiban, ahol a már jártasabbak gond nélkül böngészhették, nézegethették vagy épp másolgathatták kifele azokat. A Kaliforniai vállalat minden bizonnyal az akkor valaha volt legnagyobb adatlopások áldozatává vált,hála a heckerek támadásának, és a gyenge védelemnek.
Harmadik helyezettként a Myspace került porondra az év közepén még 2016-ban. Ekkor jelentették be,hogy 2013-ban kibertámadás áldozatává váltak és nem kevesebb mint 427 milliónyi jelszót szedtek ki tőlük! A megszerzett adatokat egyébként online kezdték árusítani különböző hacker-fórumokon, mely fórumok bővelkedhettek az így említett 427 milliónyi jelszóval. A jelszavak egyébként nem lettek túl biztonságosan tárolva, illetve kezelve ebben az esetben sem, ugyanis gond nélkül, hamar visszafejthetővé váltak. Ezzel sem nehezítve különösebben a támadók dolgát,akik ki tudták használni a számukra nagyszerű lehetőséget. A myspace kapcsán elmondhatjuk,hogy minden eddiginél nagyobb rekordszám született, amely bár nem sokkal,de megelőzve az előző helyezettet,magabiztosan haladhatunk előre a következő esethez.
Yahoo?!
Második toplistásunk a Yahoo nevezetű szintén Kaliforniai cég, mely internetes portált és katalógust üzemeltet a nyilvános e-mail szolgáltatásai mellett. Az elmúlt évben látott napvilágot, miszerint még a 2014-es év végén, körülbelül 500 millió felhasználó adatai váltak nyilvánossá. Ezen adatok között szerepelt a telefonszám, jelszó,e-mail cím és sok esetben a születési dátum is. Elképesztő mennyiségű adatról beszélünk, és joggal feltételezhetjük azt,hogy ez az eset abszolút csúcstartó a hackelések szempontjából, mely sokáig megőrzi a helyét. Azonban az igazság az, hogy nem is kellett olyan sokat várnunk mire új győztest avathatunk, csak éppen nem úgy ahogy gondoljuk!
Az abszolút első helyet szintén a Yahoo tudhatja magáénak, a körülbelül 1000 millió ellopott ügyféladattal. Érdekesség az egészben,hogy a jelenleg legnagyobbnak vélt hackertámadás,mely egymilliárd felhasználói adatot érint, még 2013 Augusztusában valósult meg, de csak a tavalyi év során közölték a hírt. Az óriáscéget ezekkel a sikeres támadásokkal igencsak megizzasztották, és természetesen ezek hatására nagy figyelmet kapott a médiában több színtéren is. Az óriásméretű eltulajdonított adathalmaz esetében szintén sikeresen lopták el a jelszavak és e-mail címek mellett, az eltárolt neveket, illetve a titkosított/titkosítatlan kérdéseket és az azokra adott válaszokat is. Jelen pillanatban, ha nem pénzügyi oldalról közelítjük meg a dolgot, elmondhatjuk,hogy a Yahoo bitorolja az első helyet,így 2017 elején. Persze ahogy haladunk előre az időben, a kérdés csupán az, hogy melyik cég és mekkora számadatokkal lesz a következő áldozat.
Hasonló bejegyzések:
✍ Adatvédelem I - Online
✍ Adatvédelem II - Offline
✍ Biztonságos jelszó megválasztása!
✍ 2016 leggyengébb jelszavai!
Forrásaim a cikkhez: