Új ikonok érkeznek a Windows 10-be

0
455

A Microsoft nemrégiben tett egy bejelentést, mely szerint a Windows 10-es rendszerhez új ikonok lesznek várhatóak, ráadásul folyamatosan adagolva a felhasználók számára. A design váltás nem egy váratlan dolog, hiszen körülbelül már bő egy éve jelezték előre, hogy a jövőben számítani lehet ilyesmire.

Windows 10 és az új ikonok

Az említett operációs rendszer még 2015-ben robbant be a mezőnyre és bár rengeteg újításon, módosításon ment keresztül az idők alatt, az ikonkészlete nem igazán hozott újításokat eddig. A nemrégiben megalkotott új ikonkinézetek a modernizációs törekvések felé igyekeznekWindows 10 ikonok
vinni a hangsúlyt, hiszen a redmondi óriás elkötelezett a modernebb szoftveres megjelenítés területén. Fokozatosan várható, hogy érkeznek majd az ikon újítások a frissítéseken keresztül, melyek elsősorban a következő néhány „alapabb” alkalmazást érintik:

  • A számológép
  • Naptár
  • Posta (Mail)
  • Óra
  • Diktafon
  • Groove Zene
  • és a Filmek+TV

Fluent Design filozófia

A Fluent Design alapján újragondolt ikonok igencsak megváltoztak, hiszen több rétegbe rendeződés történt, immár hierarchikusan, egymás fölé. Az eddig megszokott tömörebb, egy-egy színek is lecserélésre kerültek színátmenetes, sokkal kontúrosabb kivitelre, illetve a sarkok is enyhén le lettek kerekítve szinte mindenütt. Ezeket az újításokat a fentebb is megtekinthető képen láthatjuk, melyet hivatalosan a Microsoft tett közzé korábban.

Cserefolyamat

A frissítések folyamatosan hozzák majd magukkal az újratervezett ikonokat, addig is a fentebb felsoroltaknál látható elsőkörben a frissítés. Apránként lesznek adagolva és az alapértelmezett programokat egészen biztosan érinteni fogják. A várható legnagyobb frissítés az ősz tájékán kikerülő update csomagban érkezhet majd, így erre még egy keveset várnunk kell biztosan.

 

Kép forrása:Medium