
Facebook Messenger
Gyakran esik szó a különböző adatvédelmi lehetőségekről, illetve rengeteg írás olvasható nap mint nap a kibertámadásokról, sebezhetőségekről is. Most azonban nézzük meg kifejezetten a csalókat, akiknek elsődleges célja a naív felhasználók megtalálása és szimpla átverése, illetve megkárosítása. Az új messenger funkció kifejezetten ellenük jött létre, így próbálva meg figyelmeztetni azokat, akik átverés áldozatai lennének esetlegesen. Nézzük meg miről is van szó, mi ez az újítás most.
Új messenger funkció
A funkció lényege röviden a figyelmeztetésre összpontosít, ezzel is segítve mindenkit, hogy ne dőljön be bárkinek és bármilyen írásnak. Az alkalmazást megnyitva egy figyelmeztető üzenet jelzi majd, hogy egy olyan „rizikós” ember vagy bot próbálja felvenni velünk a kapcsolatot, aki jó eséllyel átveréssel próbálkozik. Tehát amennyiben egy ártalmas üzenetet, gyanús linket vagy veszélyforrást tartalmazó beszélgetést kezdeményeznek velünk, úgy hamarabb el tudjuk dönteni ,hogy mit is kezdjünk az illetővel. A Facebook tájékoztatása alapján a gépi tanulást vetik be a szélhálmosok ellen, amely képes lesz idővel megfelelően felismerni a gyanúsnak számító tevékenységeket. Ilyenek a
következők például:
- Egy fiókról nagyobb számú aktivitás mutatkozik meg hirtelen
- Átverős szöveget tartalmazó üzenet (Pl:. pénzt kéregetős)
- Magát egy elfeledett ismerősnek kiadó személy
Lehetőségek
Amennyiben belebotlunk egy feltételezett csalóba, úgy több opcionális lehetőségünk is van. Téves riasztás esetén figyelmen kívűl hagyjuk szimplán az értesítést, nincs vele további teendő. Amennyiben az algoritmus találata pontos, úgy az illetőt lehetőség lesz jelenteni közvetlen a Facebook számára, illetve egyszerűen csak le is tilthatjuk az adott profilt.
Az androidos felhasználók egy része már megkapta az új funckiót, de várni kell még legfeljebb néhány hónapot, mire mindenhova eljuthat. Az iPhone és iPadekre például néhány héten belül érkezik meg ez az újabb fejlesztés.
LINK: