Víruskeresés, telepítés nélkül! – 2. rész
Az előző bejegyzésben láthattuk, hogy milyen módon tudunk mindenféle telepítés nélkül, egyszerűen leellenőrizni fileokat, gyanús linkeket, kártevők után kutatva. Körülbelül 70 féle vírusírtó és keresőprogram pásztázta át az anyagainkat, majd az eredményt azonnal jelezék számunkra. A második részben egy új lehetőséget tekintünk át, amelynél már akár közvetlen letöltés előtt is vizsgálódhatunk. Még kevesebb lehetőséget biztosítunk a rosszindulatú tartalmak eszközünkön való térnyerésének!
Metadefender!
A korábbi cikkben levő lehetőséghez nagyon hasonló, sőt, egy bizonyos fokig teljesen megegyezik vele! Azonos módon tudjuk átvizsgálni az anyagainkat, mindenféle telepítés vagy bonyodalom nélkül. Az elv itt is ugyanaz, gyakorlatilag a felület teljesen más csupán, illetve,hogy itt már közel 150Mb-nyi anyagot is tudunk egyszerre elemeztetni. A feltöltött filet 30, 40 féle anti malware és rosszindulatú tartalmakat kereső elemzőszoftver futja át, így a víruskeresésből itt sincs hiány.
Közvetlen a főoldalra tévedve, annyi a dolgunk, hogy betallózzuk, vagy odahúzzuk a szaggatott téglalapba az elemezni kívánt fájlokat. Ezt követően csak rákattintunk az analyze felíratra, és várunk néhány másodpercet / percet. A végeredményt azonnal láthatjuk, ide sem szükséges külön regisztrációt végrehajtanunk. A regisztrációval, amely egyébként ingyenes, néhány többletszolgáltatáshoz jutunk hozzá. (Pl az értékelő rendszerhez való hozzáférés).
Tehát hasonló oldal, hasonló tulajdonságok, azonos célt szolgáltatnak, akkor mi a frászkarikáért foglalkozunk vele külön is? Az oldalnak van még egy nagyon jó tulajdonsága, amiért előtérbe került,hogy megéri vele foglalkozni. Ráadásul ez egy bővítmény formájában érkezik hozzánk, amelyet elsősorban a Google Chrome -ban tudunk hasznunkra fordítani.
Letöltés előtti fájl-elemzés?
Amennyiben IDE klikkelünk, hozzá tudunk könnyedén adni egy bővítményt a G. Chrome böngészőnkhöz, ezzel is segítve a rendszerünk fertőzöttségtől való mentességét. A bővítmény lényege, hogy a letöltött fileokat átmozgatja az automatán kijelölt szerverre, és ott ellenőrzi a azok állapotát, azaz a fertőzöttségét. Tovább is lehet menni, ugyanis van beépítve egy olyan külön opció is, ami alapján addig el sem kezdi letölteni az eszközünkre amit szeretnénk, amíg a Metadefender át nem vizsgálta magának alaposan. Hasznos, nem jelentéktelen funkciók ezek, amelyek akkor jönnek a legjobban, ha egy nem túl ígéretes oldalon találtuk meg csupán azt, amire igazán szükségünk lenne.
Ezek a módszerek továbbra sem helyettesítik a megfelelő kémprogram elleni telepített programokat vagy aktív víruskereső szolgáltatásokat, de jelentősen hozzájárulhatnak az eszközünk védelméhez. Érdemes tenni vele egy próbát, hiszen néhány másodpercnél több időnkbe nem kerül.
?? LINK: Metafinder
?? LINK 2: Chrome bővítmény
Hasonló bejegyzés:
✍ Víruskeresés, telepítés nélkül!